Már első látásra gyanús volt, hogy a Gic elején álló lerobbant kastély nem az a "demegvenném" kategória, mint egy cuki parasztház, vagy egy balatoni borospince. A keresőbe beütve azonnal kiderült, hogy a most is gazos és lerobbant, mégis lenyűgöző épületnek hosszas jelenkori történelme is van, régóta húzódik a kastély rendberakásának ügye. A Wikipédia szerint "az egykori Jankovich-Bésán kastélyban korábban gyermek-gyógypedagógiai intézet működött, amelyet a megyei önkormányzat bezárt, az épületet pedig le akarta bontatni. A falubeliek egy vállalkozó bevonásával szállodát alakítottak volna ki az épületben, ám műemlékvédelmi viták miatt az épület elkészültéhez fél évtized is kevés volt".
Az biztos, hogy a 2005-ös cikkek még lelkes "Felújítják a Bakony legszebb kastélyát" címmel futottak, akkor arról írtak, hogy az 1800-as évek elején épült egy szintes, klasszicista stílusú kastély rekonstrukcióját 600-700 millió forintból végzik el. Az az egy biztos, hogy nem végezték el, erről a most lőtt képek is tanúskodnak.
Cseri Péter 2006-ban írt a Népszabadságba a kastély ügyéről, ez az utolsó cikk, amit találtunk. Ebből is kiderül, hogy a műemlékké nyilvánítás buktatta el elsősorban a felújítást. A Jankovich-Bésán grófi család az 1840-es évek-ben kezdte építeni a gici kastélyát, amely a XIX. század második felében nyerte el a végleges formáját. A nemesi família a második világháború végén elhagyta az országot, a kúriájuk ekkor állami tulajdonba került, amit előbb a honvédség, később a megyei önkormányzat hasznosított. A megye évtizedekig nevelőotthont működtetett a kastélyban, amelynek végül a tulajdonjogát is megszerezte. Amikor 2000-ben a megyegyűlés elhatározta a gyermekintézmény bezárását, úgy döntöttek, hogy lebontják a kastélyt. A giciek megdöbbentek a hír hallatán, s tiltakozásuknak nyomatékot adva aláírásgyűjtésbe kezdtek, majd hosszas tárgyalássorozat eredményeként sikerült megmenteniük a kúriát a ledózerolástól: a megye térítésmentesen átadta a kastély tulajdonjogát a helyi önkormányzatnak.
Ők a veszprémi RÁTESZ Kft.-nek 99 évre ingyenes használatba adták a kastélyt, azzal a feltétellel, hogy legkésőbb 2009-ig egy négycsillagos kastélyszállót alakítanak ki az épületegyüttesből - luxus szállóról volt szó a közeli termálforrást is be akarták vonni. Meg is kezdődött a felújítás, aztán 2006 február elején minden előzmény nélkül érkezett egy határozat a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól (KÖH) a gici önkormányzathoz, amely szerint a kulturális miniszter műemlékké nyilvánította a Jankovich-Bésán-kastélyt, a szomszédos 18 ingatlant pedig műemléki környezetnek jelölte ki. A Népszabadság cikke szerint a kerítésépítésnél kezdtek el "kekeckedni" a műemlékvédelmisek, a kft. leállította a munkálatokat. "Fröhlich Ferenc - a kft. tulajdonosa - azt mondja: nem érdemes folytatni az építkezést, mert az örökségvédelmi hivatal a későbbiekben is keresztbe fog tenni a kastélyfelújításnak". Innentől jön egy kis összeesküvéselmélet, amibe most mi nem mennénk bele megfelelő mennyiségű információ hiányában - Kinek és miért állt érdekében a műemlékké nyilvánítás? Van-e köze a család leszármazottjának, Jankovich-Bésán Dénesnek, a KÖH dokumentációs igazgatójának a döntéshez, aki mindezt visszautasítja?
Az igazság odaát van, egy biztos, a gici kastély omladozik. Aki tud valamit róla, írja meg!
Ha hasonló írásokat olvasgatnál, csatlakozz hozzánk a Facebookon.
Fotó: Demegvenném / Dóri